Rólunk

Az Összefogás Szigethalomért Egyesület 2010 novemberében alakult. Az egyesület fő célja a demokratikus közéleti diskurzus, a társadalmi részvétel erősítése Szigethalom társadalmi életében.

Az egyesület arra törekszik, hogy minél több aktív európai állampolgár vegyen részt a mai Magyarország legnagyobb társadalmi kihívásainak megoldásában, azaz tegyen a tágabb közösség boldogulásáért, ennek érdekében az egyesület Szigethalom közösségét igyekszik segíteni az aktív társadalmi részvételben.

Az egyesület – céljai elérése érdekében – vitaesteket, előadásokat, konferenciákat, kulturális és szórakoztató rendezvényeket, és egyéb figyelemfelkeltő közéleti akciókat szervez, illetve elemzéseket és állásfoglalásokat készít, továbbá kiadványokat, dokumentumokat jelentet meg.

Az egyesület céljai elérése érdekében Szigethalmon szervezi tevékenységét,emellett a hasonló célokra alakult helyi illetve regionális szervezetekkel igyekszik együttműködni. 

Az egyesület a 2014-es önkormányzati választásokon saját jelölteket állított. Ő adta a polgármestert Fáki László személyében és a 8 egyéni körzetből 7-ben a jelöltjei nyertek.

Elnökség

Elnök: Fáki László
Alelnökök: Suhai-Réfi Timea
Dr. Schuller Gáborné